1914. július 28.-án az Osztrák-Magyar Moncarhia hadüzenetet ad át a szerb kormánynak, miután királyuk I. Péter elutasította az öt nappal korábbi osztrák ultimátumot.

Magyar részről Tisza István volt az egyetlen komoly hatalommal és befolyással rendelkező politikus, aki abszolút háborúellenes volt.

Nemzetközi porondon hasonló nem volt. 

Tisza felismerte, hogy a háború győzelem és vereség esetén egyaránt katasztrofális helyzetet teremthet hazánk számára.

A hadüzenet szövege: 
 
A monarchia most már nem hátrálhatott — de nem is akart hátrálni — azon az úton, amelyre a nemzeti becsület és a megtorlás kötelessége vitte. A monarchia hadat üzent Szerbiának. Július 28-án Ferenc József magyar király és osztrák császár a következő hadizenetet intézte a szerb királyi kormányhoz : 
„Mivel a szerb királyi kormány arra a jegyzékre, melyet neki Ausztria-Magyarország belgrádi követe 1914 július 23-án kézbesített, kielégítő választ nem adott : a császári és királyi kormány maga kénytelen gondoskodni jogainak és érdekeinek védelméről s e célból a fegyverek erejéhez fordul. Ausztria-Magyarország ennélfogva a jelen pillanattól kezdve hadiállapotban levőnek tekinti magát." 
A hadüzenettel egyidejűleg a magyar országgyűlés a háború tartamára elnapolta magát, a király pedig kiáltványt bocsátott ki népeihez s ebben klasszikus egyszerűséggel, nemes önmegtagadással, de egyúttal az igazság fönséges erejével fejti ki a kényszerítő okokat, melyek arra bírták, hogy „a béke hosszú esztendei után kardot ragadjon a monarchia becsületének védelmére, tekintélyének és hatalmi állásának megóvására és területi épségének biztosítására ..." 
„Mindig magasabb hullámokat vet az Ellenem és Házam ellen érzett gyűlölet — mondja manifesztumában az ősz uralkodó. — Mindig leplezetlenebbül lép előtérbe az a törekvés, mely a monarchiával elválaszthatatlanul egybetartozó területek elszakítására törekszik. A határon bűnös áramlat csap át, mely a monarchia délkeleti részén az állami rend alapjainak megingatására, a népnek — amelyről olyan atyai szeretettel gondoskodtam — az uralkodóház és a haza iránti hűségtől való eltántorítására és a serdülő nemzedék félrevezetésére, az őrület és a hazaárulás bűnös tetteire való fölizgatására irányul. Gyilkos merényleteknek egész sorozata s egy tervszerűen szőtt és keresztülvitt összeesküvés, melynek borzasztó sikere szíven talált Engemet és hű népeimet: — íme, ezek messzeható véres nyomai a Szerbiából munkába vett és vezetett titkos üzelmeknek ... 
Ezt a tűrhetetlen aknamunkát meg kell állítani, Szerbia ezen folytonos kihívásainak véget kell vetni, ha sértetlenül fönn akarjuk tartani monarchiám méltóságát és becsületét, ha a folytonos megrázkódtatásoktól meg akarjuk óvni annak állami, gazdasági és katonai fejlődését. 
Hiába tett kormányom még egy utolsó kísérletet, hogy békés eszközökkel érje el ezt a célt s komoly figyelmeztetéssel megfordulásra bírja Szerbiát. Szerbia visszautasította kormányomnak mérsékelt és igazságos kívánságait és megtagadta azon kötelességek teljesítését, amelyek népek és államok békés együttélésének természetes és szükséges alapjai. 
Fegyveres erővel kell tehát államaim számára a belső nyugalom és az állandó külső béke nélkülözhetetlen biztosítékait megszereznem. 
Ebben a komoly órában tudatában vagyok elhatározásom egész horderejének s a Mindenható előtti felelősségnek. 
Mindent megfontoltam és meggondoltam. 
Bízom népeimben, akik minden viharban híven és egyesülten sereglettek mindig trónom köré s hazájuk becsületéért, nagyságáért és hatalmáért a legsúlyosabb áldozatokra is mindig készen állottak. Bízom Ausztria-Magyarországnak önfeláldozó lelkesültséggel telt vitéz hadseregében. És bízom a Mindenhatóban, hogy fegyvereimnek adja a győzelmet." 
 
Válaszul a hadüzenetre, a szerbek július 29-én hajnali fél kettőkor fölrobbantották a Zimony-belgrádi hidat, mire gyalogságunk és tüzérségünk, a dunai monitorokkal együtt megkezdte a tüzelést a szerb hadállások ellen. A szerbek rövid tüzelés után visszavonultak, a mi veszteségünk jelentéktelen volt. 
 
Forrás: Tolnai: A világháború története 1914-1918, 1. kötet